Tündérkert: Szépasszonyok hosszú farsangja
Tündérkert Erdélye 1608-ban: a huszonhárom éves Báthory Gábor fejedelem aranyba öltözve, vágyaitól és nagyravágyásától hajtva uralkodik, miközben a szép Imreffyné és más „szépasszonyok” szövik körülötte cselszövéseik hálóját. Móricz regénye a hosszú farsang mámorában mutatja meg a fiatal fejedelem féktelen életét, szerelmi kalandjait és katonai ábrándjait — Brassó, Szeben ostromának tervét —, miközben a feleségét, Erdély rendjét és tanácsosait egyaránt semmibe veszi. A regény végigköveti, hogyan vezet ez a könnyelmű, élvhajhász uralom a fejedelem és országa pusztulása felé.
A mű az Erdély-trilógia első része, s a magyar történelmi regény egyik csúcsa. Móricz a kerti metaforával — a gondozatlanul burjánzó „tündérkerttel” — ábrázolja Erdélyt: a lehetőségek és a széthullás földjét. A féktelen szenvedély és a felelős államférfiúi bölcsesség szembeállítása, a hatalom kísértése és a nemzeti sors kérdése teszi ma is időszerűvé ezt a gazdag nyelvű, érzéki erővel megírt regényt.
How it begins
– De mi az ördögöt tudnak úgy csudálni ezeken az ablakokon, – mondta magában. A Szent Mihály temploma körül vastagon állt a nép, bundásak, meg darócosak vegyesen. Hidegnek kellett odakinn lenni, mer nagyon dugták zsebre az öklüket, s asszonyok nagyon húzták nyakba a kerek subácskákat, meg a posztó ujjasokat. – Má pég csak déllére gyün meg a fiatal fejedelemasszony, – perelt velük magában a hajdulegény, – azt igen, annak lesz látattya, ha az meggyün, mer arra mindenki kiváncsi mien lehet, hogy a fejedelem mán egy esztendeje nem ereszti be Erdélyországba… Elmosolyodott, mert ő tudná az okát mér… Nagyon remek egy fiatal gyerek a fejedelem őnagysága, az asszonynak áspisnak kell lenni, hogy annyira nem kívánja… De azér ezek a bámész városiak, a mégis csuda, hogy tudnak odale fagyoskodni… A nagy mélázásba észre se vette, hogy a háta megett elsillant s már a kilincset fogja a szép kancellárné asszony… – Nem szabad, – kiáltott rá olyan ijedten, hogy ő is megijedt, de az asszonyság is megállt… – Nem szabad bemenni! – Nekem se? – nevetett rá nagy szemmel a szép asszony, aki olyan szép volt az arany ruhájában, bő arany szoknyájában, mint egy arany kemence. A hajdulegény nagyot is nyelt, mer ennyi aranyat még sose látott egész életibe s azt mondta: – Még magának a magasságos jaó istennek, neki magának se!
Text from Project Gutenberg, public domain.