Szegény gazdagok: Regény
Szegény gazdagok Jókai Mór egyik legnépszerűbb regénye, amely a Bakony rejtelmes betyárvilágába és a felvidéki nemesi udvarházak közé vezet. A történet középpontjában a titokzatos Hátszegi Lénárd báró áll, akiről kiderül, hogy kettős életet él: nappal tekintélyes földesúr, éjjel pedig „Fatia Negra”, a fekete álarcos rablóvezér. Mellette bontakozik ki a fiatal Henriette sorsa, akit a zsugori, zsarnoki Lapussa-család köréből egy érdekházasság sodor a báró kastélyába, ahol a fény és a gazdagság mögött félelem, megaláztatás és sötét titkok rejtőznek.
A regény a látszat és a valóság ellentétét boncolgatja: a „szegény gazdagok” azok, akik vagyonuk ellenére boldogtalanok, lélekben elszegényedtek. Jókai romantikus eszközökkel — kalandos fordulatokkal, erkölcsi szembenállásokkal — ábrázolja a kapzsiság, a hatalomvágy és az igaz szerelem küzdelmét. A mű máig hat éles jellemrajzaival, izgalmas cselekményével és azzal az időtlen tanulsággal, hogy az igazi gazdagság nem a vagyonban, hanem a tiszta szívben és a lelki szabadságban rejlik.
How it begins
A kérdező egy nyolczvan év felé járó öreg úr, pompás virágos selyem kaftánban, fején gyapot hálósüveggel, lábain meleg posztó-harisnyák, kezein brilliántos, turquoisos, rubinos gyűrűk; úgy fekszik hanyatt az atlasz ottománon, arcza olyan cserfakó, mint a mumiáké, egyik ráncz a másikat éri rajta; száraz, sovány keselyüorra, bozontos őszsárga szemöldökei s kiülő nagy fekete szemei, miket érzékeny szempillák takargatnak, kevés megnyerőt kölcsönöznek arczának. – Nos? senki sem felel? ki ásított oly hangosan a hátam mögött? kérdi újra boszantólag az orrán keresztül hangoztatva a szót. Senki sem felel? Persze, hogy senki sem felel. Pedig vannak a szobában elegen. Ott ül a kandalló előtt egy harmincz harminczöt év körüli fiatal asszony, épen olyan erősen jellemzett keselyü orral, olyan felhúzott magas szemöldökkel, minők az öreg úréi, csakhogy az ő arcza még piros, meglehet, hogy nem is a természet kedvéből piros, és szemöldökei feketék, hanem vékony ajkai tökéletesen úgy vannak összeszorítva, mint az öreg úréi, mikor hallgat. A delnő passiencet játszik. Az egyik ablakban egy fiatal, tizenhat éves leányka ül, gyönge, hirtelen nőtt alak, minden oly finomra van mérve rajta, vékony, mintegy odarajzolt szemöldök, picziny, gömbölyű száj; az ilyen picziny, gömbölyű szájnál az jut az embernek eszébe, hogy mennyit tudna ez panaszkodni, ha olyan jó titoktartásra nem volna alkotva! Úgy illenek hozzá a titkolódzó szempillák is. Ez valami gyöngyhimzéssel van elfoglalva.
Text from Project Gutenberg, public domain.