Kenyér és bor: új versek

A Kenyér és bor: új versek Kosztolányi Dezső 1920-ban, a békéscsabai Tevan-kiadásnál megjelent verseskötete. A gyűjtemény költeményei a hétköznapi, polgári élet csendes pillanatait szólaltatják meg: a családi otthont, a feleség és a kisfiú alakját, a kert, a nyár és a pipafüst érzéki részleteit. A versekben a beszélő számba veszi mindazt, amije van — kenyeret, bort, biztonságot —, miközben felidézi gyermekkorát, nagyapja arcképét és régi társait is. A nyugalom képei mögött azonban újra meg újra felsejlik a múlandóság, az őszülés és a halál árnyéka.

A kötet központi témája a beteljesült élet és a mégis kísértő szomorúság kettőssége: a boldogság és a veszteség, a szeretet és a fájdalom elválaszthatatlansága. Kosztolányi finom, zenei nyelven szól az emberi sorsról, az öregedésről és az elmúlásról. Jelentőségét az adja, hogy a magyar líra egyik mesterének érett, bensőséges hangját őrzi, amelyben a mindennapi élet apró örömei egyetemes, létösszegző kérdésekké mélyülnek.