Egy haditudósító emlékei
Egy haditudósító emlékei Molnár Ferenc egyéves harctéri újságírói tapasztalatainak töredékes feljegyzéseit gyűjti egybe az első világháború éveiből. Nem napló és nem hadtörténet, hanem utazások, beszélgetések, tudósítások és benyomások laza füzére. A szerző bevallottan sodródik ide-oda a fronton és a front mögött, négy ország földjén, ott, ahová eljuthat, ujságot írni indulva. A kötet az 1914. július 23-i fülledt budapesti délutánnal kezdődik, egy kávéházi jelenettel és a Margitszigetre lecsapó pusztító viharral, amely baljós előjátéka a kitörni készülő háborúnak.
A mű ereje a közvetlen, érzékletes megfigyelésben rejlik: Molnár a nagy eseményeket az apró emberi részleteken keresztül láttatja, vezérek és közkatonák hangját egyaránt megőrizve. A háború abszurditása, a várakozás feszültsége és a krónikás tehetetlensége hatja át a lapokat. Korának egyik legjelentősebb írójának hiteles, irodalmi igényű tanúságtétele ez egy összeomló világról, amely máig megrendítően mutatja meg, hogyan élte meg egy érzékeny ember a modern háború kezdetét.
How it begins
E mlékek: – nem napló, nem a háború története – egy esztendei haditudósítói vergődés emlékei. Utazások, tapasztalatok, tudósítások, képek, hallomások, beszélgetések vezérekkel és közkatonákkal, tanúvallomások egészen kicsiny és igen nagy eseményekről. Valakinek a siető sorai, aki ujságot-irni ment a harctérre, – nem mindig mehetett oda, ahová akart, nem mindig jutott el oda, ahová indult, csak sodródott ide-oda a fronton és a front mögött a többivel együtt, – sok csodálkozással, sok fehéren maradt lappal a jegyzőkönyvében, öregedő szívében az egyre szótlanabb érzelmek végtelenségével. Valakinek a töredékes feljegyzései, aki az irott betű háborús szerepei közül azt választotta, hogy a magyar katonai katona emberi dicsőségének történetéhez anyagot segítsen összehordani, négy ország földjéről és földje alól. Eljövendő, szabadabb és szebb szavak anyagát. ELSŐ KÖTET TÉLI HÁBORÚ BUDAPESTEN 1914 julius 23. Délután három óra. Rettenetes hőség. Valaki azt mondja: «Ez nem az a jó, száraz, égető meleg, a mi jól esik, hanem valami fülledt tudja-isten-micsoda». A kávéház előtt ülünk és minden türhetetlen. A pinczér, a kávé, az ujság, a kocsik, minden. A szomszéd asztalnál uszodáról beszélnek. A meleg az embernek a fejét nyomja, mint egy kalap. Ha az ember leveszi a szalmakalapját, úgy érzi, hogy egy másik kalap van a fején, melegebb, nehezebb, szűkebb. Körülöttem mindenki gombolkozik. Egy úr a gallérját is kigombolja. A pinczér arra megy egy czitromfagylalttal, «pohárban». Egy bágyadt hang: «Nekem is». Egy másik hang: «A hét végén lesz demars.
Text from Project Gutenberg, public domain.