Andor: Regény
Hajnali négy órakor egy fekete felöltős fiatalember, Aradi Andor, átsétál a Margithídon a pesti éjszakából hazafelé. A jómódú, munkátlan ügyvédfiú egyedül él szülei budai lakásában: anyja a temetőben nyugszik, beteg apja szanatóriumban fekszik. Ez az utolsó éjszakája a régi otthonban, mielőtt új, elegáns garzonlakásba költözik a Lendvay utca tájára. A regény Andor üres, céltalan életét, éjszakai kóborlásait és lassú erkölcsi sodródását követi végig, miközben kapcsolatai, szerelmei és önáltatásai egyre mélyebb válságba taszítják.
Molnár Ferenc finom lélektani érzékkel rajzolja meg a századforduló pesti aranyifjúságát: a tétlenséget, a felelőtlenséget és a belső ürességet, amely a látszólag gondtalan jólét mögött lappang. A mű a felnőtté válás kudarcáról, az anyai szemrehányás kísértő emlékéről és az önmagával meghasonlott fiatalember magányáról szól. Andor alakjában a kor egész nemzedékének tükre rejlik, ezért a regény ma is érvényes kórképe egy elkényeztetett, ám boldogtalan élet csendes pusztulásának.
How it begins
Hajnali négy órakor, a derengésben, egy fekete fiú ment át a Margithídon, Pestről Budára. Fáradt volt, meg-megállt a korlát mellett. Ilyenkor van a szélcsend a Duna fölött. Nyugodt, édes és tiszta percek ezek. A fiú lenézett a vízre. Mint a tükörüveg, olyan síma és fényes volt a Duna. Jobbról, Ujpest felől, ahol a nap kél, fémesen elevenzöld a színe és aztán ködös rózsaszínben párázik át a láthatár végén a szürke égbe, fel a piruló felhőkig. A fiú balra fordult, végigfutott a tekintete a budai dombokon, a parti hosszú házsoron, a Gellért felé. Ott még sötét volt. A víz violába játszó kékes-szürke, üvegfényű és nyugodt. Figyelt egy kicsit a távolba. A Táborhegy felől vékonyan szóltak a kakasok. A budai parton, a csónakházakon még ég a jelzőlámpa, de már nem tükröződik a vízben. Távoli vonat fütyül, mintha messzi-messzi hídon nesztelenül menne át a Duna fölött. A fiú egyesegyedül volt a hídon, rajta kívül sehol egy lélek. Fekete szárnyas-felöltőjében, ahogy újra elindult, a tavaszi hajnalodás elmosott, tompa-szürke-rózsaszín pasztelképén ő volt az egyetlen szénsötét folt. Mire a budai hídfő közelébe ért, már egy barna munkásraj jött vele szembe. Vastag cipőtalpak kopogtak fel a híd pallójára, egy kis szél is kerekedett, amely szétfujdogálta a fátyolt a képről. Igen messziről, a Gellérthegy felől szerényen csöngetett át a vizen egy villamos.
Text from Project Gutenberg, public domain.