Dramaturgiai dolgozatok (1. kötet, 1850-1863)
Gyulai Pál „Dramaturgiai dolgozatok" című gyűjteményének első kötete a szerző 1850 és 1863 között írt színi bírálatait és dramaturgiai tanulmányait fogja egybe. A kötet lapjain Gyulai sorra veszi kora színházi és irodalmi életét: könyvkiadásokat, színműtárakat, eredeti és fordított drámákat ítél meg éles, gyakran csípős hangon. Nem kíméli a divatból kiment, dagályos lovagdrámákat és a csengő jambusokkal teli üres szomorújátékokat, ugyanakkor elismeréssel szól a valódi tehetségről, így Victor Hugo merész drámai eszméiről is.
A dolgozatok középpontjában a magyar irodalom és nemzeti műveltség felemelésének igénye áll. Gyulai a jó ízlés védelmében ostorozza a selejtes művek terjesztését, és a komoly, becsületes kritika feladatát hirdeti. Jelentőségét az adja, hogy a magyar dramaturgiai gondolkodás megalapozója: bírálataiban a művészi mérce, a jellemábrázolás és a szerkezet kérdései fogalmazódnak meg máig érvényes igényességgel, miközben hű korképet rajzol a kiegyezés előtti évtizedek szellemi küzdelmeiről.
How it begins
Az Alföld, a mily gazdag gabonában, oly szegény irodalmi terményekben s a minő nagy tiszteletben áll előtte a szalonna és töltött káposzta, épen oly kevés becsűek a könyvek. Az írók és könyvárúsok bizonyságot tehetnek. Túl a dunai részen mindig két annyi könyv kel el, mint a Tisza áldott vidékén; Debreczenben közelebbről is megszüntek a Csokonai lapok és Szegednek egyetlen lapja még mindeddig nem tudott fölelevenülni. Szomoru dolog; annyival inkább, hogy az alföld a magyar elem fészke. Azt hitte az ember, hogy a mult évek, midőn minden ember kénytelen volt hirlapot olvasni, e vidéket is közelebb hozzák az irodalomhoz. A hirlapok után majd könyvek következnek, s a szellemi haladás megkezdi emelkedését. Azonban, úgy látszik, hogy Debreczen, Szeged és más alföldi nagyobb városok polgárainak még most sem vált életszükségletökké egy kis olvasás. Elég a kalendárium, melyben a vasárnapok, időjóslat, magzatok, atyafiak, komák és komaasszonyok névnapjai feltalálhatók. Igen rosszul van ez igy. Nincs miért büszkélkedni a tősgyökeres magyarsággal, magában az csak holt kincs. Jó pénzzé kell verni és forgásba hozni, hogy vegye hasznát az ország. Ugy fáj az ember lelke a látományon. A nemzet életerős tagjai munkátlanul, tétlenül, s a szellem lekötve bennök. A jó s legépebb magyar természet, annyi szép képesség kifejletlenül, vagy tévesztett irányban.
Text from Project Gutenberg, public domain.