Degré Alajos novellái (2. kötet)
Két fiatal pesti úriember beszélgetésével indul a történet: Ledéri Otto, a vidám, kalandkedvelő ügyvéd, és Verebesy Imre, a hűvös, számító széptevő, akinek egyetlen életcélja a gazdag házasság. Otto azt panaszolja, hogy huszonhét évesen elszalasztotta a nősülés legszebb korát, s hirtelen elhatározásból barátját küldi el, hogy kérje meg számára a szép, művelt és vagyonos Vildeczky Louise kezét. A jelenet finom iróniával mutatja be, milyen könnyelműen, szinte játékból dőlnek el a sorsfordító döntések, és milyen visszás a hozományvadászat világa.
Degré csípős humorral és életes párbeszédekkel rajzolja meg a reformkori-biedermeier magyar társadalom alakjait: a hiú gavallért, a számító partikeresőt, a pénz és rang utáni hajszát. A novella témái a házasság mint üzlet, az önámítás és a véletlen játéka az emberi sorssal. Jelentőségét az adja, hogy a 19. századi magyar elbeszélő próza eleven, gunyoros korképét nyújtja, miközben máig érvényesen figuráz ki emberi gyengeségeket és társadalmi képmutatást.
How it begins
Két dolgot életemben rendkivül megbántam: hogy nem születtem legalább is egy millio örökségre, és hogy huszonkét éves koromban meg nem nősültem. Egy millio! huszonkét év!! és imádandó feleség!!! minő szép, minő gyönyörü dolgok; ellenben napi keresmény, huszonkét év és rideg nőtlenség! brr! beh sületlen dolgok, s ajándéka a véletlennek! – Hogy lehet ollyasmit megbánni, mi nem vétked? – Nem vétkem? már micsoda sértegetés ez? Hát nem lehetett volna az apám éppen ugy gazdag bécsi tőzsér, mint alföldi táblabiró. – Csak az a baj, hogy nem tőzsér, hanem táblabiró volt, – ellenveté gunyos mosollyal Verebesy Imre, s az asztalon elszórt kártya-maradványokat egykedvüen tépdesé szivargyujtónak. – Táblabiró – elmélkedék Ledéry Otto – az persze baj, nagy baj, hogy táblabiró és nem tőzsér volt; de csak azt megengeded, hogy huszonkét éves koromban nősülhettem volna, – ezzel a tűkör elé pattant, büszkén tekinte belé – még most is – folytatá rátartólag – mi? nem vagyok csinos legény? hát még akkor! barátom, a leányok összeveszekedtek rajtam; vagyon, kéj, boldogság nyilt karokkal ajánlkozott, de én nem, nem addig nem, mig nyakamra nőtt a huszonhét év és elszélesedtem, elformátlanodtam, mint jeges medve; ah! – örjönge lábával ollyat toppantva, hogy a padolat repedéseiből porfelhő emelkedék – ah! szeretném magamat össze vissza pofozni. – Megálj! elménczkedék Verebesy – azt a kis szolgálatot én is megtehetem neked.
Text from Project Gutenberg, public domain.